Hónapok teltek el amióta utoljára írtam, és hát azóta rengeteg minden változott. Na jó talán nem rengeteg, de azért sok minden. Szerencsére jó irányba. 

Lassan két hónapja, hogy találkoztam a jelenlegi párommal, akivel nagyon boldog vagyok és akit nagyon szeretek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már minden rendben velem ugyan akkor egyre kevesebb az a pillanat mikor magába szív a depresszió és a vele járó önutálat. Megtanított arra, hogyan engedjek el dolgokat, hogy koncentráljak a jelenre, és azok a percekben történő boldog pillanatokra.

 Sose hittem volna, hogy egyszer azzal a férfivel leszek együtt, akit évekkel ezelőtt egészen pontosan még a gimiben kedveltem. Teljesen más világ voltunk min ketten. Ő a menő srác, én meg a rocker csaj, aki lánccal az oldalán járt. Volt mikor beszéltünk pár szót, de csupán ennyi volt.  Személyesen talán, ha kétszer beszéltünk, de akkor is csak rövid ideig.

Úgy két éve egyszer találkoztunk újra, de akkor nekem volt valakim, vagyis hát nos….A lényeg akkor hiába hívott randira, vissza utasítottam a lehető legrosszabb módon. Eltűntem. Nem írtam vissza. Mondjuk azért az is egy viccel találkozó volt. Én mentem volna épp haza éjszakás műszak után, ő viszont buli után ment haza. Ültem a padon, nyomkodtam a telefonom, próbáltam ébren maradni, amikor azt vettem észre, hogy valaki levágódott mellém, olyan közel, hogy összeért a lábunk, és egyfeszt szuggerál. Oldalra fordultam és meglepődtem mikor őt láttam meg magam mellett. Elkezdtünk beszélgetni, egyszer kétszer rám is mozdult. Tetszett, nagyon is, de akkor nem lehetett.

Jött az ősz, mikor ismét találkoztunk egész pontosan október közepén, szintén a buszon. Már majdnem elhagytuk Szegedet mikor egyszer oldalra néztem és megláttam őt, a busz másik oldalán. Írtam neki, és reméltem reagál. Hát reagált, mellét ült, beszélgettünk, kérte, hogy ne tűnjek el. Nem tettem. Rá talán egy két napra írt, hogy szóljak mikor végzek mert akkor elém jön, és hát randizhatnánk kicsit. Így történt. És azóta is együtt vagyunk lassan két hónapja, és csak remélni tudom, hogy ez egy olyan kapcsolat lesz, ami sokáig fog tartani, és boldog lesz, épp annyi vidám, és önfeledt nevetéssel teli, mint amilyen most.

Azt kell mondanom, hogy újra elkezdtem hinni, hogy létezik az a fajta szerelem, amit a könyvekben olvastam. Talán nem úgy ahogy le van írva, de úgy nem is lehet hiszen az csak egy elme szüleménye, de hiszem, hogy létezik, hogy kihúzhat a legsötétebb és legfájóbb pillanatokból, és fényt hozhat. 

Megosztás a facebookon